A szilveszterről és az újévről számos népi hiedelem szól. Nem is véletlen, ezeknek a szokásoknak az elsődleges célja, hogy a következő évünk boldog, békés, bőséges legyen. Íme, néhány babona, aminek betartását érdemes fontolóra venni.

1.) A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában.

2.) Újévkor nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

3.) A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.

4.) Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

5.) Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint “elszáll a tehén haszna”, ám ha nincs tehenünk, akkor is “elszáll a hasznunk”, nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit. Továbbá ezen a napon tilos kivinni a szemetet, mert kidobjuk vele a szerencsénket

6.) Aki lencsét eszik, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. A lencsét egyes vidékeken babbal, vagy más szemes terménnyel helyettesítik.

7.) A pogácsába szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve. Figyelem, a pogácsának még éjfél előtt el kell fogynia, különben az egész a viszájára fordul!

8.) Újév első napján igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól, mert az egész évet veszekedéssel töltötték volna.

9.) Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, “elvitte az aranyvizet”, és egész évben szerencsés volt.

10.) Pulykát enni is szerencsétlen dolog, mert mérget hoz a házhoz.

11.) Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét.

12.) Éjfélkor sokhelyütt meg kellett húzni a malac farkát, hogy bőség és szerencse legyen az új esztendőben. Amilyen hosszan visít a malac, olyan hosszú lesz a jó hírünk az új esztendőben.

13.) Újévkor bőségesen kell enni-inni adni a háziállatoknak, kutyának, macskának, lónak, tehénnek, mert ha ma jóllaknak, egész évben jóllaknak. Egyes vidékeken ezt különösen a kutyára vonatkoztatták, mivel ha annyi a maradék, hogy a kutya is degeszre tömi a bendőjét, akkor gazdagság vár egész esztendőben.

14.) Aki férjhez akar menni, az ügyeljen arra, hogy egy csinos ifjú férfi kívánjon neki elsőnek boldog újesztendőt. Ha nő kíván, az szerencsétlenséget hoz, ha meg idős férfi, akkor ebben az évben sem megy férjhez, ha pedig nős ember, akkor nős férfi szeretője lehet.

15.) Újkeletű babona, hogy ilyenkor legyen legalább egy nagy értéket tartalmazó bankkártya, vagy egy nagy címletű bankó a tárcánkban, hogy az évben ez alá soha ne menjen a vagyonunk.

16.) Sokan ezen a napon tankolják tele az autójukat, hogy a következő évben mindig tele legyen a benzintank.

17.) Akik ma dolgoznak, olyan munkát végezzenek amit egész évben kívánnak maguknak és úgy végezzék, ahogy egész évben dolgozni akarnak és tudnak. (jókedvben, örömben, vidámságban.) Ha újévkor dolgozó emberekkel találkozunk, mindegyikükkel legyünk tehát vidámak, dicsérjük meg őket.