A tiszaújvárosi közlekedési rendőrök a 35-ös számú főúton vonták intézkedés alá azt a lengyel sofőrt, aki járműszerelvényével a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladva közlekedett.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztály egyenruhásai 2021. október 6-án 11 óra után, a 35-ös számú főúton egy lengyel autó vezetőjével szemben intézkedtek. A jármű pótkocsijának a platóján egy teherautó volt a rakomány. A sofőr által vezetett szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget közel 900 kilogrammal haladta meg. Az intézkedés során a járőrök azt is megállapították, hogy az autó vezetője a szállítást olyan járművel hajtotta végre, ami nem rendelkezett menetíró készülékkel. A tetten ért gépkocsivezetőt a rendőrök 800.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották, majd a járműszerelvény rendszámát, és forgalmi engedélyét – a bírság összegének a megfizetéséig – a helyszínen elvették.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök – a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben – a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét.

… hogy mindenki hazaérjen!