Kerekesszékes zsebtolvajt ért tetten egy miskolci rendőr a Búza téri piacon. Tudjuk, hogyan dolgoznak a zsebtolvajok?
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 48 éves ózdi nővel szemben. A gyanúsítottra június 21-én, 10 óra 30 perc körül figyelt fel egy rendőr a Búza téri piacon. A kerekesszékkel közlekedő nő többször próbálkozott olyan pultokhoz közelíteni, ahol több vásárló is van. Ilyenkor megpróbált úgy helyezkedni, hogy a vevők táskáihoz férjen. Egyszer sem sikerült, így két csomag őrölt paprikát emelt le az egyik pultról. A rendőr főtörzszászlós ekkor tetten érte a nőt, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra. Az eljárás során beszerzett adatok szerint a nővel szemben már folyik hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt nyomozás a rendőrségen. A lopással okozott kár megtérült az őrölt paprikát visszakapta jogos tulajdonosa.
6+1 ötlet, hogyan tudja megvédeni magát a zsebtolvajoktól:
- Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.
- Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!
- Lehetőség szerint ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!
- Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!
- Jó, ha tudja, és ismeri az elkövetési módszereket. Zsebtolvaj innaktiváló akadémia >>> ide kattintva <<< elérhető!
- Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!
+1: Ha tetten éri a tolvajt, vagy a bűncselekmény áldozata lesz, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es ingyenesen hívható telefonszámon, vagy kérje a környezetében lévő emberek segítségét. Biztosan segítünk egymásnak!