Több mint négyszáz esethez riasztották a tűzoltókat csütörtökön a télies, szeles időjárás miatt – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

A szóvivő azt mondta, épületek tetőszerkezetben okozott károkat a szél: megbontotta a tetőt, cserepeket sodort le.

Letört ágak, kidőlt fák miatt is riasztották az egységeket. A fák épületekre és utakra dőltek, és sok helyen elszakították az elektromos vezetékeket, emiatt több megyében áramkimaradások voltak. Ezeket a szolgáltatók java részt helyreállították, de Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 800 fogyasztási helyen jelenleg is áramkimaradás van. A helyreállításon a szolgáltató folyamatosan dolgozik – tette hozzá.

Közlekedési baleseteknél is szükség volt a tűzoltók segítségére: elakadt, összeütközött, árokba csúszott teherautók, személyautók műszaki mentését végezték.

Mukics Dániel azt mondta, hogy az előrejelzések szerint továbbra is hideg marad az idő, ezért mindenkit arra kér, hogy csak az útviszonyoknak megfelelően felkészített járművel induljon útnak, indulás előtt pedig tájékozódjon a www.met.hu és a www.utinform.hu honlapon.

A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tartós hidegben többet kell otthon fűteni, ezért szellőztetéssel gondoskodni kell arról, hogy a nyílt égésterű vízmelegítők, fűtőeszközök, amelyek szén-monoxid forrásai lehetnek, elengedő levegőt kapjanak.

Sok munkája volt a tűzoltóknak az időjárás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is csütörtökön.

A délelőtt folyamán folyamatosan érkeztek a segélyhívások a megyei igazgatóság műveletirányítóihoz. A tűzoltó egységek tizennyolc óráig megyeszerte hatvanhárom helyszínen avatkoztak be. Harminchét alkalommal veszélyt jelentő fákat távolítottak el, tizenhét esetben elakadt járművek tovább haladásában, illetve közlekedési baleseteknél nyújtottak segítséget, épületkár miatt pedig háromszor vonultak. Víz eltávolításához hatszor kértek tűzoltói beavatkozást. Sályon, a Deák Ferenc utcában egy lakóháznál kettő, Szalonnán, egy Rákóczi úti ingatlanból öt, míg egy Miskolc külterületén álló épület pincéjéből huszonöt köbméter vizet szivattyúztak ki az egységek, tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

Classtv.hu-összeállítás

Fotó: Nyíregyháza HTP