A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota fontos a magyar emberek, a vállalkozások és az egész gazdaság számára. Az időjárás jobbra fordultával visszatérnek a közutakra a kivitelezők munkagépei. A tavasszal tömegesen meginduló útfelújítások az év végéig összesen több mint ezer kilométeren tehetik kényelmesebbé és biztonságosabbá az autózást, buszozást.

Az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A 2010 előtt felhalmozódott karbantartási lemaradás ledolgozása mindmáig rengeteg feladatot jelent, a kormány több útfelújítási programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja a fokozatos előrehaladást. A tömeges beavatkozásokkal folyamatosan javul a helyi életminőség és a közlekedés biztonsága mellett az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala is.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: „2021-ben összesen több mint ezer kilométernyi útszakaszon kezdődhetnek meg a felújítási munkák. Ha a további előkészületekkel a tervezett tempóban haladunk, az idei beruházások összértéke akár meg is haladhatja a 300 milliárd forintot. Az országos közútkezelő a téli üzemeltetési időszak végével, március 15-étől egészen őszig ütemezetten adja át a munkaterületeket a kivitelezőknek. A napokban 87 útszakaszon, összesen 235 kilométeren indulnak meg vagy folytatódnak a teljes körű felújítások. A tavasszal megkezdődő korszerűsítések összértéke meghaladja a 37 milliárd forintot.”

A márciusban induló felújítások közül a leghosszabb egybefüggő szakaszon a Nyírtura-Nyíradony összekötő út újul meg mintegy 9,5 kilométeren. Közel 2,5 milliárd forintos árával a legnagyobb értékű beruházás a Nyúl-Ménfőcsanak mellékút komplex fejlesztése, amely teljes csapadékvíz rendezést is tartalmaz. A domboldalról rendszeresen lezúduló vizeket egy zárt csatornán keresztül vezetik be egy élő vízfolyásba. Az 1-es főút budaörsi szakaszán hét buszöblöt újítanak fel, a megállók a jelenlegi térköves helyett jóval nagyobb teherbírású bazaltburkolatot kapnak.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: “A tavalyihoz képest közel megkétszereződő mennyiségű teljes körű felújítás számos térség úthálózatán érezhető javulást hoz. A legtöbb beavatkozási igény a mellékúthálózaton jelentkezik, ennek megfelelően a projektek döntő része idén is alsóbbrendű szakaszok állapotát rendezi tartósan. De nem feledkezünk meg a többi utunkról sem, hiszen 2021-ben összesen 143 ezer tonna aszfaltot használhatunk fel a lokális és nagyfelületű javításokhoz. A fejlesztések és karbantartások nagyságrendje miatt nyomatékosan arra kérjük a közlekedőket, hogy a munkaterületek közelében fokozott óvatossággal vezessenek, vigyázzanak munkatársainkra és a kivitelezők szakembereire.”