Új fejezethez érkezett a látássérültek támogatása Magyarországon, erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára tájékoztatott a közelmúltban.

Fülöp Attila közölte: januárban lépett életbe az a törvény, amely szerint minden 16. életévét betöltött látássérült személy jogosult az államilag támogatott látásrehabilitációs szolgáltatás igénybevételére.

Ha valakinek sérül a látása, legyen esélye olyan szolgáltatást kapni, amelynek segítségével vissza tud illeszkedni a társadalomba – mondta, hozzátéve: a látássérültek rehabilitációja végső soron az önálló élet lehetőségének megteremtéséről szól.

Az ehhez szükséges – évente 600 millió forint összegű – pályázat megjelent a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központ honlapján, az összeg ötszöröse a korábbi években erre a célra fordított támogatásnak.

Pályázni március 14-éig lehet a szociálpolitikai központ honlapján, ahol minden további információ is megtalálható. Várják az egyházi és civil szervezetek, valamint alapítványok, egyesületek, szövetségek pályázatait – jelezte Fülöp Attila.