Szabadon engedték azt a három vadmacskát, amelyet még egészen kiskorukban találtak egy kertben, tájékoztatott a Bükki Nemzeti Park.

Még 2020-ban történt, hogy Szikszó közelében egy telektulajdonos a saját telkén két eltévedt kiscicára lett figyelmes, nem sokkal ezután kicsit odébb, egy romos házból is hangos nyávogást hallott. Ott találtak meg az első kettőre nagyon hasonlító harmadik kölyök cicát, ám mindegyikük szokatlanul vadnak mutatkozott.

A kölyköket eljuttatták a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság állatmentő partneréhez, a Mályi Madármentő Állomásra, ahol megállapítást nyert, hogy valószínűleg nem házi-, hanem a sokkal ritkább, fokozottan védett vadmacskákról van szó. A két hím és egy nőstény macska innen a Budapest Állatkert természetvédelmi mentőhelyére került, ahol genetikai vizsgálattal sikerült igazolni a feltételezést, miszerint valóban vadmacskák. Az állatkert munkatársai közel egy évig gondoskodtak róluk, odafigyelve arra, hogy az állatok megfelelő vadságúak maradjanak, hiszen a túlságosan megszelídült vadmacskák nehezebben boldogulnának a természetben.

Fotó: Kozma Attila

Február 26-án érkezett el a szabadon engedésük ideje, mindhárman a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén kaptak új lakhelyet: Az egyik hímet a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben, a nőstényt a Heves-Borsodi-dombságban, a másik hímet pedig a Tisza mellett, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben engedték szabadon.

A helyszínek kiválasztásában fontos szempont volt, hogy lakott területektől távol eső, megfelelő természetességi állapotú erdős területre kerüljenek. A testvérek így viszonylag nagy távolságra jutottak születési helyüktől és egymástól is, ami segítheti az új élőhelyeiken található vadmacskák populációjának genetikai frissítését, növelve ezzel fennmaradásuk esélyét, tették hozzá.

Videó a szabadon engedésről!