Fontos mérföldkő lehet a MÁV eddig is aktív balesetmegelőzési tevékenységében a most induló interaktív közlekedési kampány, az „Ütközéspont”.

Ahogy arra a vasúttársaság számtalan esetben és módon felhívta már a közlekedők figyelmét, a vasúti átjárókban történt baleseteket az oda behajtók figyelmetlensége és a KRESZ előírásainak megszegése okozza.  A kampány célja a veszélyforrások tudatosítása, valamint felhívni a közúti közlekedésben résztvevők figyelmét a közlekedési szabályok betartásának fontosságára. A MÁV minden magyarországi középiskolának megküldi az Ütközéspont edukációs filmjét, ezzel közvetlenül vonja be a kampányba a fiatalokat.

Idén növekedést mutat a statisztika: eddig 19 útátjárós baleset történt, néggyel több, mint az előző év azonos időszakában. Sajnos a halálos áldozatok száma is növekedett, a tavalyihoz képest kettővel többen, négyen haltak meg 2021 első négy hónapjában. 5 eset járt személyi sérüléssel és 10 anyagi kárral.

Dr. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: „2021 a Vasút Európai Éve. Arra hivatott ez az év, hogy minél többet beszéljünk a vasútról, amely a legzöldebb és legbiztonságosabb közösségi közlekedési forma. A MÁV teljes hálózatán 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset. A hazai vasútbiztonság a régión, és szélesebb kitekintésben az Európai Unión belül is kedvező, erről a Közlekedéstudományi Egyesület weboldalán most megjelent szakmai cikkben olvasható részletes leírás. Sajnos a közúti közlekedők figyelmetlensége miatt mozdonyvezető kollégáink is életüket vesztették vagy megsérültek az elmúlt években. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy az útátjárós események következtében a vasúttársaság jelentős, évente százmilliós nagyságrendű kárral kénytelen számolni.”

A most induló kampány mérföldkő lehet a MÁV balesetmegelőzési erőfeszítéseiben, hiszen annak egyik kiemelten fontos célcsoportja – az autóvezetők mellett – a már önállóan közlekedő tizenévesek és fiatal felnőttek, akik jellemzően kerékpárral vagy gyalogosan tévednek a sínekre.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kiemelte: „A közlekedési balesetek megelőzése éppolyan fontos feladata a rendőrségnek, mint a szabálysértések felderítése és szankcionálása. Ezért minden olyan együttműködést üdvözlünk, ami segítheti a munkánkat. Külön öröm számomra, hogy olyan kezdeményezés mellé állhattam, ami a gyerekeket és a fiatal felnőtteket célozza.”

Nagy Zsolt színész hozzátette: „Négy fiú apjaként számomra is nagyon fontos, hogy a gyerekek tisztában legyenek a veszélyekkel. A fiataloknak tudniuk kell, hogy egy rossz döntés, egy apró figyelmetlenség akár az életükbe kerülhet. Sajnos a családunkban már történt hasonló tragédia, ezért egy pillanatig sem volt kérdés, hogy vállalom a felkérést.”

A közlekedésbiztonsági kampány mintegy 55 millió forintos Európai Uniós támogatással jöhetett létre. Az Ütközéspont jellegzetes plakátjaival országszerte közel 500 helyen találkozhatunk június közepéig. A közterületi megjelenések mellett számos médiamegjelenés biztosítja, hogy a figyelemfelkeltő kampány mindenkihez eljusson.

És mivel is lehetne jobban felkelteni a videojátékokhoz szokott fiatalok figyelmét, mint egy interaktív online felülettel, amely tulajdonképpen egy dramatizált „memória kihívás”. Az Ütközéspont weboldalán elérhető online játék a baleseti helyszínelők munkájának bemutatásán keresztül tárja a fiatalok elé a vasúti balesetek drámai valóságát. A játékos feladata, hogy egy rendőrtisztet megszemélyesítve a baleset helyszínén megtalálja a különböző nyomokat és azok, valamint a szemtanúk és a szakemberek vallomásai alapján rekonstruálja az eseményeket.

A játék egyedi hangulatáról a 360 fokban körbejárható, virtuális baleseti helyszín, egy valódi vonatszerelvény, az ütközésben megrongálódott autó, valamint a tűzoltóság és rendőrség járművei és munkatársai gondoskodnak. A játék szereplői között feltűnik Nagy Zsolt színész, aki a virtuális baleset sérültje, és Gál Kristóf rendőrségi szóvivő is, aki az online térben a játékos nyomozótársát alakítja.

Ne feledjük, a vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére. Közlekedjünk figyelmesen, hiszen körültekintő közlekedéssel a vasúti átjárós balesetek is megelőzhetők.

Az Ütközéspont kampány nem jöhetett volna létre a Rendőrség, a Mentőszolgálat és a Katasztrófavédelem szakértő támogatása nélkül.