Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei Aczél Márton kajakos, Bérczes Botond karatés, Hoó Fédra és Kőhalmi Borsika cselgáncsozók, valamint Nagy Emma Dorottya párbajtőröző.

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót, összesen 25 millió forint értékben díjazott a MOL Alapítvány idén. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Aczél Márton a Tiszaújvárosi Kajak, Kenu és Sárkányhajó Egyesület kajakosa, Bérczes Botond alsódobszai karatés, Hoó Fédra és Kőhalmi Borsika a DVTK SE cselgáncsozói, valamint Nagy Emma Dorottya a Diósgyőri Vívó Egyesület párbajtőrözője nyerte el a támogatást.

A Sport 2021 nyertesei között van többek között a magyar gyorsasági motorversenyzésben 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott Görbe Soma, a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmestere Gaál Zsóka, a Tokiói Olimpián Magyarországot képviselő Kovács Zsófia tornász, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka is. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.

Nagy Emma Dorottya

A MOL Alapítvány a 2020 végén végzett felmérésére és a sportszövetségekkel folytatott konzultációk tapasztalataira alapozva a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot idén fiatalabb jelentkezőkre optimalizálva hirdette meg, ezzel is elkötelezve magát a korai tehetséggondozás mellett. A márciusban meghirdetett pályázatra a 10-16 évesek kategóriájában 414 pályázat érkezett be, ebből 67 pályázatot támogat az alapítvány – köztük egy versenyzőpárost –, összesen 20 millió forint értékben. A 16 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában tíz fő kérelmét díjazták összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 25 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány a kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolóknak.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei: Aczél Márton a Tiszaújvárosi Kajak, Kenu és Sárkányhajó Egyesület kajakosa, Bérczes Botond alsódobszai karatés, Hoó Fédra és Kőhalmi Borsika a DVTK SE cselgáncsozói, valamint Nagy Emma Dorottya a Diósgyőri Vívó Egyesület párbajtőrözője.

Aczél Márton

A 13 éves Aczél Márton Ádám 3 éve kezdett el kajakozni, akkor még kisebb-nagyobb sikerrel indult hazai versenyeken. 2019-ben szorgalmának és elhivatottságának köszönhetően már korosztályának élmezőnyébe került, csapatban Magyar bajnok lett, míg egyéniben Magyar Bajnokságon ezüstérmet szerzett. Ugyanebben az évben egy speciális betétfutamon a Szegeden megrendezett Világbajnokságon is indulhatott csapathajóban, 11 éves ifjú kajakosokat képviselve. TKKSE csapata Mártonnal mind az előfutamokat, mind a kvalifikációs futamot, mind pedig a VB futamot megnyerte. A nyáron még Vidék Bajnoki címet is szerzett csapattársával együtt. A 2020-as évben már egy verseny kivételével minden versenyt, melyen indult (akár egyesben, akár párosban) megnyert, így ismét többszörös Magyar Bajnok lett, kivívva a Kölyök Válogatottsági státuszt. Marci jelen pillanatban heti 8 edzéssel készül a nyári versenyszezonra, minden kedden és csütörtökön iskola előtt, reggel 6-kor már edz, minden hétköznap délután edzésre siet és a hétvégéket is felkészüléssel tölti. Tervei és céljai a pályázati időszakban: Márton minden regionális és hazai bajnokságon indulni fog a 2021-es szezonban. A támogatásból evezőlapátot fog vásárolni.

A 15 éves Bérczes Botond 7 évesen kezdett karatézni, jelenleg heti öt edzésre jár és a versenyez. 2016-tól minden évben megnyerte a WKF karate magyar bajnokságot és egy bronzérem kivételével a Diákolimpia országos döntőjét is. A pályázati időszakban a legfontosabb feladatának érzi a folyamatos edzésben maradást, lehetőség szerint az összes itthoni versenyen való részvételt. 2021 augusztusában rendezik a korosztályos EB-t és a legfőbb célja, hogy ezen a versenyen képviselje Magyarországot. Szeretné elérni, hogy állandó tagjává váljon a korosztályos válogatottnak. A támogatásból sporteszközöket fog vásárolni.

Bérczes Botond

A most 14 éves Hoó Fédra 2015-től sportol, jelenleg a DVTK Judo Club igazolt serdülő válogatott versenyzője. 2019 júniusban DIÁK A korosztályúként a serdülő (U15) Európa-kupán aranyérmet szerzett. Majd ősszel a diák és serdülő válogató versenyekről három arany és egy bronzéremmel tért haza, végül októberben Országos Bajnoki címet szerzett -38kg-os súlycsoportban. Teljesítményével bekerült a serdülő válogatott keretébe, amelynek azóta is tagja. 2020-ban a Héraklész kerettag lett. Az elnyert támogatást versenyzésre és edzőtáborokra szeretné fordítani.

A 13 éves Kőhalmi Borsika 10 évesen kezdett judózni. Számos terve van a pályázati időszakra: fizikai felkészültségének maximalizálása, motivációja növelése, a mentális versenyfelkészülés erősítése, különleges versenytechnikák elsajátítása. Mivel diák korosztályból felkerült a serdülő korosztályba, a megrendezésre kerülő Magyar Bajnokságon, Magyar Kupákon és egyéb versenyeken dobogós helyezést szeretne elérni. Célja a válogatott kerettagság elérése. A támogatásból sportfelszerelést szeretne vásárolni.

A 15 éves Nagy Emma Dorottya 2013-ban, hétévesen kezdett vívni, 2014 óta igazolt versenyző. 2017-ben négy versenyt megnyerve az összetett bajnoki címet is megszerezte. 2019-ben a Diákolimpián ezüstérmet nyert. 2019-ben lépett nemzetközi porondra, a Challenge Wratislavia-n 212 induló között második lett. A 2019-2020-as évben elért eredményei és korábbi sikerei elismeréseként a Magyar Vívó Szövetség az „Év női felfedezettje” díjat adományozta neki. A pályázati időszakban szeretne a soron következő OLIMPICI GP és magyar, valamint nemzetközi kadet, junior válogató versenyeken első, második helyezést elérni, válogatott kerettagságba bekerülni, kijutni a világbajnokságra. A MOL Alapítványtól elnyert támogatást sportfelszerelésre fogja fordítani.

Kőhalmi Borsika

„A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti kitartásuknak szól. A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni a közérdekű feladatok ellátásában” – mondta el Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.