Már érkeznek a jelentkezések a Karaván Színház felajánlására, amelyben előadásokat tett ingyenesen elérhetővé a hátrányosabb helyzetű településeken élő gyerekek számára. A Banyamesék című bábos, zenés mesejáték online elérhető, élő, interaktív előadására továbbra is várják a tanintézmények jelentkezését.

„A gyerekek se maradjanak színházi élmény nélkül a járványhelyzet alatt – ez a célja a Karaván Színház és Művészeti Alapítványnak, ezért előadásaik egy részét ingyenesen elérhetővé teszi a hátrányosabb helyzetű települések tanintézményei számára. Óvodák, iskolák és gyermekotthonok is jelentkezhetnek” – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A Karaván Színház az első húsz Banyamesék című előadását ajánlotta fel ingyen az intézményeknek.
Nyári Oszkár színművész, a színház igazgatója a műsorban kiemelte: fontosnak tartják, hogy a gyerekek ebben a helyzetben is láthassanak színházi előadást és a színházak számára is fontos, hogy találkozzanak a közönséggel. Húsz éves a színház, ezért húsz előadást ajánlottak fel, de ha többen jelentkeznek, akkor többet is ingyenesen elérhetővé tesznek.

Mint mondta, biztonságos, a személyes találkozást nélkülöző előadásokat terveznek, azonban az élő stream interaktív, a színészek a képernyőn keresztül valós időben kommunikálnak a gyerekekkel, például daltanítással vonják be őket a történetbe.
A jelentkezéseket a továbbiakban is a Karaván Színház honlapján megtalálható elérhetőségeken várják.
A 40 perces produkciót óvodásoknak, kisiskolásoknak ajánlják. Tóth Géza rendezésében három rövid – két székely és egy orosz – népmesét láthatnak a gyerekek. A humoros meséket bábok segítségével adják elő a színészek, akik maguk is láthatók, így színészi játékkal, mimikával válik színesebbé a produkció.
A későbbiekben a színház hasonló kezdeményezés keretében az idősebb korosztályok számára is elérhetővé teszi egy-egy előadását online. Az előadásokról további információ https://karavanma.hu/ honlapon érhető el.

MTI

Fotó: Karaván Színház