A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 21 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság tizenhárom esetben büntetőeljárást is kezdeményezett.

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain február 22-e és február 28-a között 100 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 21 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből tizenhárom esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.