Kormányzati támogatással vásárolta vissza a református gyülekezet a régi iskolaépületet Mádon. De mást is ünnepeltek vasárnap, derült ki Koncz Zsófia országgyűlési képviselő bejegyzéséből.
„A Mádi Református Templomban hálaadó istentiszteleten vettem részt vasárnap, amelynek azért volt rendkívül nagy jelentősége, mert három fontos dolgot is ünnepelhettünk.
A harangozóház felújításán és a parókia energetikai felújításán túl, 70 év után visszavásárolta a Református Gyülekezet az egykor államosított iskolaépületet a Magyar Kormány segítségével. Szívből gratulálok, és sok sikert és örömet kívánok az „régi-új” épület hasznosításához” – írta a képviselő.