Tokaj volt az egyik állomása a Magyar Honvédség Toborzó Emlékfutás 2022 elnevezésű kezdeményezésének. A kéthetes akció részeként 219 települést érintett a több mint 1800 kilométert teljesítő 24 hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katona. A városba a tokaji iskolák növendékei kísérték be a katonákat.

A Hősök terén a honvédség debreceni helyőrségi zenekara fogadta a futókat. Tokaj részéréről Májer János alpolgármester köszöntötte őket. Beszédében kifejezte nagyrabecsülését azért, amit az országot átszelő futás kapcsán tesznek. Hozzátette, legszebb emlékei között szerepelnek azok az évek, amit sorkatonaként töltött el és szívesen emlékszik vissza ma is azokra az időkre.


A köszöntést a futók által magukkal hozott vándorbotra való szalagkötés követte, a város részéről Májer János és Péterné Ferencz Zsuzsanna jegyző, míg a járási hivataltól Rák Józsefné hivatalvezető és Gaál Krisztián hivatalvezető helyettes tett meg.


A katonaság részéről Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megbízott parancsnoka köszöntötte a futókat és a résztvevőket. Beszédében elmondta: a toborzó emlékfutás a társadalom és a honvédség kapcsolatát erősíti és több szervezet, például a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Vöröskereszt összefogásában valósul meg. Hozzátette, a Magyar Honvédség történelem során büszke lehet a sportolóira is, hiszen 160 feletti azok száma, akik katonaként részt vettek az újkori Olimpiák valamelyikén az elmúlt több mint száz évben. Kiemelte az önkéntes tartalékos állomány szerepét, akik aktívan részt vettek a rendezvény lebonyolításában. Ennek kapcsán elmondta, több mint 11 ezer tartalékosa van a Magyar Honvédségnek, az között magas az ország ezen területéről származók száma.


Az alezredes emléklappal köszönte meg Májer János alpolgármester és Molnárné Tóth Erika közreműködését, majd megkoszorúzták az I. Világháborús Emlékművet a honvédség, az önkormányzat, a járási hivatal, a gimnázium valamint a KDNP tokaji szervezetének képviselői.

A futók érkezésére nagyszabású programmal készültek a gimnáziumban is. A sportágválasztó rendezvény mellett toborzóponton mutatták be a katonák eszközeit, valamint aláírtak egy együttműködési megállapodást is.