Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából ünnepi állománygyűlés zajlott augusztus 19-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A rendezvényen miniszteri elismeréseket vehettek át az arra érdemesek, valamint a Dr. Balogh Imre emlékpályázat díjazottjai is ez alkalommal kapták meg pályamunkájuk jutalmát.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé és dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy befogadta a katasztrófavédelem ezredesi karába Sári Ákos Donát tűzoltó alezredest, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét.
A belügyminiszter az állami ünnep alkalmából tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott Czikoráné Balázs Erika tűzoltó alezredesnek, a BM OKF informatikai főosztálya kiemelt főreferensének. Tűzoltósági tanácsosi címet vehetett át Bajkán György Zoltán tűzoltó alezredes, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, Gere Imre tűzoltó ezredes, a monori katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, Gyenge László tűzoltó alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője, illetve Horváth Szabolcs tűzoltó törzszászlós, a sárvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelője. Pintér Sándor ugyancsak tűzoltósági tanácsosi címet adományozott Kapuvári Viktória tűzoltó ezredesnek, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesének, Kómár Ferenc tűzoltó alezredesnek, a nagykanizsai hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának, Molnár József tűzoltó alezredesnek, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelőjének, Nácsa Bálint tűzoltó alezredesnek, a szerencsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnokának, Ternóczy Árpád tűzoltó alezredesnek, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műszaki osztálya vezetőjének és Vida László tűzoltó ezredesnek, a debreceni katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltósági felügyelőjének.
A belügyminiszter emléktárgyat adományozott Toldi Péter Ferenc tűzoltó alezredesnek, a BM OKF tűzoltósági főosztály kiemelt főreferensének, Till Gábor tűzoltó alezredesnek, a mohácsi katasztrófavédelmi kirendeltség iparbiztonsági felügyelőjének, valamint Török János tűzoltó főtörzsőrmesternek, az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjének.
Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere a katasztrófavédelem állományában végzett több évtizedes, kiemelkedő munkája elismeréseként hetvenedik születésnapja alkalmából miniszteri emléktárgyat adományozott prof. dr. Bleszity János nyugállományú tűzoltó altábornagynak.
A Belügyminisztériumban tartott központi ünnepségen a hivatásos katasztrófavédelmi szerv állományából további harminckét kolléga vehetett át elismerést.
Az idén huszonegyedik alkalommal kiírt Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot és a hozzá járó aranygyűrűt „A tűzoltói beavatkozásokat elősegítő műszaki megoldások a vízforrások környezetében” című pályaműve alapján Kalocsa Márió tűzoltó őrmester, a VIII. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója nyerte el. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató több különdíjat is adományozott. A külön elismerést „Függőleges tűzterjedés vizsgálata homlokzatról tetőszerkezetre” című pályaműve alapján Jankus Bence, a Budapesti Műszaki Egyetem Épületszerkezet-tani Tanszék oktatója, „Új perspektívák a magasból- és mélyből mentő képességekben” című pályaműve alapján dr. Nóta József tűzoltó alezredes, a fehérgyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség megbízott vezetője, „A beavatkozó állomány háttértámogatásának fejlesztési lehetőségei, a műveletirányító ügyeletek vonatkozásában” című pályaműve alapján Szüts Tamás tűzoltó őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletese, illetve „Hibrid és elektromos gépjárművek: a jövő kihívásai a jelenkorban” című pályaműve alapján Vétek Gergely tűzoltó zászlós, a tatabányai hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója vehette át.
BM OKF