Egy, az utcán rosszul lett, életjeleket nem mutató férfi ellátásában nyújtott segítséget a Szikszói Rendőrőrs munkatársa.

Egy fiatalember tett bejelentést május 10-én 8 óra 12 perckor a rendőrségre. A fiatalember elmondta a telefonban, hogy Halmajon, a Fő utcán egy férfi rosszul lett, elvesztette az eszméletét, megkezdte az újraélesztését.

A bejelentést követően azonnal a legközelebb lévő járőr sietett a helyszínre. Madarász István r. főtörzszászlós azonnal az életmentést megkezdő fiatalember segítségére sietett, és felváltva végezték a mellkas-kompressziót. Az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai átvették a férfi ellátását és megkezdték a műszeres újraélesztést, amely többszöri próbálkozásra ugyan, de eredményt hozott. Az 56 éves férfi keringése újra elindult és állapota szállítását is lehetővé tette, így a mentőszolgálat munkatársai őt további ellátása céljából kórházba szállították.

„Köszönjük a 21 éves állampolgárnak, valamint kollégánknak, hogy azonnal a bajbajutott, eszméletlen férfi segítségére siettek ezzel megmentve az életét” – írta az eset kapcsán a megyei rendőr-főkapitányság.