A miskolci rendőrök a Látni és látszani kampány részeként hajtottak végre ellenőrzéseket Miskolc területén.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei a Látni és látszani kampány során 2021. december 8-án az esti órákban, Miskolcon a Lyukóvölgy városrészben egy 22 éves helyi gépjárművezetővel szemben intézkedtek. A férfi a gépjárműjével úgy közlekedett, hogy az autó szélvédője szinte teljes mértékben be volt fagyva, a jeget az üvegekről elindulás előtt nem kaparta le. A rendőrök az intézkedésük során azt is megállapították, hogy az autó bal hátsó lámpája és féklámpája sem működik, továbbá a kocsiban egy két éves gyermek biztonsági ülés hiányában az anyja ölében utazott. A rendőrök a sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja az autósok figyelmét, hogy az időjárás változásaira fel kell készülni! Legfontosabb intelem, hogy a gépkocsit a téli közlekedés kívánalmai szerint használják! A jégoldó folyadék, valamint a jégkaparó elmaradhatatlan kellékek. Csak megfelelő feltételek mellett induljanak útnak, ennek megfelelően a szélvédőn, és az oldalablakokon a kilátás biztosítása minden évszakban elengedhetetlen! Nagyon veszélyes, ha a jármű vezetője nem, vagy nem jól lát ki a szélvédőn, ezért a szellőztető, illetve a párát leszárító fűtőberendezésnek is jól kell működnie! Szükség esetén használják a jégoldó-folyadékot, valamint jégkaparót, illetve használják a passzív biztonsági eszközöket, valamint a fényjelző készülékek meghibásodása esetén javíttassák ki azokat!