2022-ben eddig 35 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben már 16-an meghaltak, egy híján annyian, mint tavaly egész évben. A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban szinte semmi esélye nincs az ütközés megelőzésére.

2021-ben kevesebb, mint kétnaponta történt vasúti baleset a KRESZ megszegése vagy a közlekedők figyelmetlensége, például tiltott helyen tartózkodás vagy a mozgó vonatra fel/leugrás miatt. A baleseteknek hozzávetőlegesen a fele történt vasúti átjárókban, ezeknek az átjáróknak kb. a 70%-a fény- vagy félsorompóval biztosított. A MÁV teljes hálózatán vasúti hibából 2008 óta nem következett be halálos áldozatot követelő baleset. A balesetek számának csökkenéséhez a közlekedési morál változása elengedhetetlen.

Vonatkozó KRESZ:

  • A közúti közlekedés szabályai szerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad. Az átjáró megközelítésekor, illetve az áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek. A vasúti átjárón való áthaladásnál a KRESZ szabályai mindenkor érvényesek. Ha a fénysorompó jelzők sötétek, azaz egyik lámpa sem villog, akkor a sorompóberendezés nem működik, és a vonatkozó KRESZ előírások szerint kell eljárni: a sötét fénysorompójelző a közúton közlekedőket fokozott figyelemre készteti; a KRESZ szerint ez nem jelent szabad jelzést a közúti járművek részére.
  • A KRESZ előírja, hogyha a fénysorompó piros jelzést mutat, az útátjárón nem szabad áthaladni. Csak akkor lehet elindulni a síneken keresztül, ha sorompó esetén a karok már teljesen felnyíltak és fehéren villog a lámpa.
  • A gépjárművezetőknek minden esetben meg kell győződniük arról, hogy nem tart vasúti jármű a sorompó felé, illetve biztosított a folyamatos áthaladás. Az átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közeledik. Tilos az előzés a vasúti átjáróknál és közvetlenül előttük.

A fénysorompó formája egyezik az elsőbbséget szabályozó jelzőtábla csúcsán álló háromszög alakjával, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a közúton közlekedőnek elsőbbséget kell biztosítania a vonatok számára.