Idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban.
Soltész Miklós újságíróknak azt mondta: ezek a programok a nemzettudatot erősítik, a gyerekek megismerkedhettek például II. Rákóczi Ferenc fejedelem életével, ellátogathattak Tokajba, Boldogkőváraljára és Vizsolyba is, ahol többek között templom- és várlátogatásokon, valamint élményalapú történelemórákon vehettek részt.
Ez a tudás lassan le fog ülepedni bennük és később hazájukat szerető, adott esetben keresztény hívő vagy a kereszténységet tisztelő felnőttekké válhatnak – fogalmazott.
Soltész Miklós hangsúlyozta, Nyugat-Európa gazdasági és életszínvonal tekintetében ugyan magasabb szinten van, de kultúráját és kereszténységét egyre inkább elveszíti.
A mi gyermekeinknek azt szeretnénk bemutatni, ami ennek a térségnek, Közép-Európának és a balkáni térségnek a sajátja, azaz a sokfélesége ellenére mégis egyirányba mutató évszázados kulturális, vallási és történelmi hagyományt – hangoztatta a kormánypárti politikus, hozzátéve, ezek a programok és a táborok mind-mind ezt a lehetőséget szolgálják.
Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője az eseményen elmondta, az egyházi táborok példái annak, hogy a koronavírus-járvány után az élet és a gazdaság újraindult Magyarországon, valamint felélénkült belföldi turizmus.
A térségbe egyre könnyebben és gyorsabban lehet eljutni, köszönhetően az infrastrukturális fejlesztéseknek – emelte ki a képviselő. Megjegyezte, hogy elkezdődött a 37-es főút négysávosítása Szerencs és Gesztely között, felújítják a tokaji hidat, a Kopasz-hegy körül pedig megépül az a kerékpárút-hálózat, melynek segítségével Nyíregyházától egészen Szerencsig, illetve Mádig lehet majd kerékpározni.
MTI