Ha az időjárás lehetővé teszi, a szakemberek a héten 274 településen és tizenegy budapesti kerületben, összesen 121 ezer hektáron lépnek fel a vérszívók ellen.
A legtöbb helyen földi kémiai módszerrel, autóról permetezik a vérszívókat, de 122 településen és hat budapesti kerületben légi kémiai kezelésekkel is kiegészítik a földi védekezést. 104 településen és négy budapesti kerületben csak földi, Budapest harmadik kerületében és Győrött pedig csak légi módszerrel dolgoznak majd.
Az elmúlt napokban végrehajtott kezeléseknek köszönhetően a Duna felső szakaszán mérséklődött a szúnyoginvázió, amely a folyó korábbi áradása miatt alakult ki. A Duna középső és alsó szakaszán a part menti településeken továbbra is jelentős a szúnyogártalom. Ezen a területen földi gyérítések lesznek a héten, ahol pedig szükséges, légi kezelésekkel is igyekeznek javítani a helyzetet.
Az elmúlt időszak nagyobb esőzései miatt nemcsak a Duna mentén, hanem az ország több pontján is szükség van a lokális szúnyoggyérítésre. Nagy területen avatkoznak be Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de több településen permeteznek Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében, valamint kezelések lesznek Székesfehérváron is.
Megyénkben augusztus 17-én Gesztely, Gibárt, Hernádnémeti, Sajószentpéter, Vilmány, Vizsoly, Felsődobsza és Sárospatak településeken végeznek földi gyérítést.
Augusztus 16-ra Gönc, Hernádszurdok, Hidasnémeti, Kazincbarcika, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Tornyosnémeti, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Szegi, Szegilong és Vámosújfalu településekre terveztek szintén földi, kémiai gyérítést.
A nagy melegben a csípőszúnyogok aktivitása későbbre tolódik, jellemzően napnyugtakor kezdenek rajzani. A jobb hatékonyság érdekében a hőségriasztás ideje alatt nem végeznek légi permetezést, a hétfőre meghirdetett légi kezeléseket a pótnapon hajtják végre. A földi permetezést napnyugta után kezdik, a hőségriasztás ezeket nem befolyásolja, de a szeles, viharos időjárás miatt előfordulhat, hogy pótnapon kell elvégezni a betervezett munkát. A pótlás a meghirdetett napot követő első, ha akkor sem optimális az időjárás, a második nap estéjén történik. Az augusztus 20-i ünnepségek miatt péntek este sehol nem lesz szúnyoggyérítés.