Augusztus 22-én, vasárnap az M1-es és az M3-as autópályán is történtek balesetek, amelyek miatt több kilométeres torlódások alakultak ki. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kamerája viszont rögzítette, ahogyan egyszerre több tucatnyian gondolják jó ötletnek mindkét helyszínen, hogy a nem kívánatos torlódást elkerülve inkább megfordulnak vagy visszatolatnak, számtalan további balesetveszélyes helyzetet teremtve ezzel.

A videót nézve nehezen hiszi el az ember, hogy ez nem egy megrendezett jelenet, az elképesztő képsorok itt tekinthetőek meg.

A következő napokban is várhatóan nagy lesz a hazai és a nemzetközi forgalom a gyorsforgalmi utakon, így sajnos könnyen előfordulhat, hogy torlódással is járó balesetek lassítják majd a közlekedőket. A Magyar Közút azonban kiemelten felhívja a figyelmet és arra kér mindenkit, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék a videón látottakat, hiszen azzal nemcsak szabályt sértenek, hanem balesetveszélyes helyzeteket teremtenek és megnehezítik a baleseti mentésben résztvevők munkáját is. Ez alól csak azok az esetek jelenthetnek kivételt, ha rendőri irányítás áll fenn vagy kifejezetten irányváltásra figyelmeztető jelzés van kitéve.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy ezen a hétvégén is még indulás előtt és egy esetleges torlódás közben is a meggondolatlan akciók helyett tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon. Továbbá érdemes figyelni az autópályák felett kihelyezett digitális változtatható jelzésképű táblákat is, hiszen egy-egy baleset vagy munkavégzés esetén, ezeken a táblákon is folyamatosan frissülő közlekedési információk láthatók, melyek segítik az autósokat a további útvonal megtervezésében