A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.
A MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják. Kelet-Magyarországon több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz. Tiszaújváros és Polgár irányából az autóbusz és vasúti közlekedés menetrendjeinek összehangolása révén lehet gyorsabban és gyakrabban Budapestre utazni.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójafontos lépésnek nevezte a Volánbusszal történő integrációt, amelynek az utasok számára előnyös hatásai már az új menetrendben is megmutatkoznak. Sok feladat áll még Magyarország legnagyobb munkáltatója előtt, komoly fejlesztések vannak tervben és zajlanak, amelyek a következő éveket, évtizedeket is jelentősen meghatározzák. 2022-re be kell vezetni a közös és összehangolt menetrendi kínálatot jelentő egységesített menetrendet és biztosítanunk kell, hogy az utasainak egy egységes bérlet- és jegyértékesítő felületen keresztül férjenek hozzá a szolgáltatásainkhoz, azaz létrejöjjön végre az egységes jegyrendszer, be kell vezetnünk az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. A versenyképes, modern és összehangolt közösségi közlekedés megteremtéséhez a következő években mindenképpen szükségesek a fejlesztések, a járműpark és a pályahálózat felújítása, valamint a tarifaközösség bevezetése. Az emeletes motorvonatok, korszerű IC+ kocsik már fokozatosan állnak forgalomba, emellett 54 új HÉV-szerelvény, 115 mozdony és több száz busz beszerzése van folyamatban. Az új menetrendet már a MÁV-VOLÁNBUSZ integráció által elérni kívánt céloknak megfelelően készült: a közúti-vasúti közösségi közlekedési szolgáltatást összehangoltan és fenntartható módon kell biztosítani, úgy, hogy az esetleges változások a lehető legkevésbé érintsék az utasokat, sőt, váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a Volánbusz minden fejlesztése azt a célt szolgálja, hogy egyre többen válasszák a közösségi közlekedést az egyéni utazás helyett. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium irányítása mellett a MÁV-val közös menetrendfejlesztés, továbbá a rá- és elhordó autóbuszos szolgáltatások kialakítása lehetővé teszi, illetve megkönnyíti a megfelelő csatlakozások biztosítását, a térségi központok, megyeszékhelyek és a főváros minél egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb megközelítését. A busztársaság a járműflotta modernizációjával, az utazási komfort folyamatos növelésével nemcsak a szolgáltatási színvonal emelésére törekszik, hanem a károsanyag-kibocsátás jelentős mértékű csökkentésére is. Az elmúlt időszakban vásárolt autóbuszok környezetkímélő, EURO 6D besorolású motorjának köszönhetően 8743 tonnával csökkent a Volánbusz járműveinek szén-dioxid-kibocsátása 2020 januárja és júliusa között az előző év azonos időszakához képest. A jövőben jelentős számú elektromos autóbusz beszerzését is tervezi a vállalat, a járművek működtetéséhez szükséges töltési infrastruktúra kialakításával együtt.
A menetrendváltástól, december 13-tól az alábbi nagyobb fejlesztések lépnek életbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében:
- Budapest és Borsod-Abaúj-Zemplén megye között az InterCity-hálózat fejlesztésével jelentősen javulnak az eljutási lehetőségek. Az új Hernád InterCity vonatok kétóránként biztosítanak kapcsolatot Budapest és Kassa (Hidasnémeti) között, Miskolc, Szikszó, Encs, Hidasnémeti érintésével. Az új Zemplén InterCity vonatok Budapest és Sátoraljaújhely között közlekednek, érintve Szerencset és Sárospatakot, ezzel húsz perccel csökken a Sátoraljaújhely és Miskolc közötti menetidő. A Hernád-Zemplén InterCity vonatok Budapest és Miskolc között egyesítve közlekednek, emellett a két nagyváros között javulnak a reggeli és esti eljutások is. A Hernád-Zemplén InterCity vonatokon vásárlás és felhasználás időpontjától független árú, – 300 forintba kerülő – helyjegyet vezet be a vasúttársaság a rendszerszintű tarifaegyszerűsítés következő elemeként.
- Tiszaújváros, Polgár, Tiszavasvári térségéből a Nyíregyháza és Eger között közlekedő autóbuszok Mezőkövesden InterCity-csatlakozást biztosítanak Budapest irányába, így a térség fővárosi kapcsolata jelentősen javul.
- Ózd, valamint Sárospatak és Miskolc között is versenyképessé válik a vasúti közlekedés a párhuzamos főutakon elérhető menetidőkkel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz: Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás. A Miskolc-Ózd vasútvonalon új menetrend ép életbe, a vonatok az autóbuszhálózat átalakításával szinkronban gyorsított megállási rend szerint fognak közlekedni, 13 perccel gyorsabb menetidővel.