Borsod-Abaúj-Zemplén megyét nagyjából ezer kilométer turistaút szeli keresztül, ezek jelentős része az ÉSZAKERDŐ Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőterületeken halad át.

Többek között ilyen az Országos Kéktúra útvonala is, mely Hollóházáról indul és a teljes szakasz negyede az erdőgazdaság illetékességi területén található. Ezen kívül a Bükki Kéktúra és a zempléni Rákóczi Piros jelzés útvonala is átvezet ezeken az erdőkön.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a kirándulók, túrázók jól és biztonságban érezzék magukat. Ezért felhívja a figyelmet, hogy az enyhe tél miatt idén a megszokottnál több a kullancs országszerte. Az élősködők az aljnövényzetben, bokrokon, fákon, állatokon bújnak meg, és onnan másznak az emberre.

Mivel a megyei erdőterületek a kullancsok által terjesztett betegségek tekintetében országos szinten a közepesen fertőzött kategóriába sorolhatóak, ezért a túrák során érdemes fokozott figyelmet fordítani a megelőzésre. Viseljünk megfelelően zárt, de szellős, kényelmes ruházatot, valamint vékony, széles karimájú kalapot vagy fejfedőt. A lábbelink legyen zárt, kényelmes, túrázásra alkalmas. Használjunk kullancsriasztó szereket. Túra után tüzetesen vizsgáljuk át teljes testünket, és ha kullancsot találunk, kullancscsipesszel távolítsuk el.

Mindezeket betartva, felejthetetlen élményekben lehet részük azoknak, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei erdőket választják túracélpontnak.