Szakmakóstolót tartanak a Tokaji Mezőgazdasági Technikumban. Tokaj mellett Sátoraljaújhelyben szerveznek ilyen egyhetes programot a megyében, aminek a keretein belül a felső tagozatos általános iskolás diákok ismerhetik meg a szakma, jelen esetben a mezőgazdasági gépészképzés szépségeit.

Kézi szerszámokat készíthetnek és a munkagépekkel ismerkedhetnek meg azok a felső tagozatos diákok, akik részt vesznek a Északi ASzC Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egy hetes szakmakóstolóján. A bent alvásos tábor lényege, hogy a pályaválasztás előtt álló hatodik-hetedik osztályos diákok személyesen, közvetlen módon ismerkedhetnek meg a szakképzés mindennapjaival, egyfajta képet kapva arról, hogy mi várja őket, ha ezen a területen folytatnák tanulmányaikat.

Tarr Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója

– Minden megyében van ilyen rendezvényünk, körülbelül 550 felső tagozatos diák vesz részt ezeken az alkalmakon. Az idei év koncepciója az élmény alapú ismeretszerzés, a gyerekek Tokajban a mezőgazdasági gépész szakma mindennapjait láthatják a hét folyamán. Megismerhetik a kisebb-nagyobb erőgépeket, kéziszerszámokat készíthetnek vagy éppen a mezőgazdaságban is egyre jobban elterjedő drón használat, ami közelről is megismerhetnek – mondta el Tarr Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj Zemplén megyei igazgatója.

Hat település gyermekeit látják vendégül Tokajban a Nemzeti Agrárkamara szervezésében. Az intézmény az Északi Agrárszakképzési Centrum fennhatósága alatt működik, a szervezet főigazgatója szerint fontos, hogy a gyerekek lássák milyen szépségei vannak a különböző szakmáknak. Az érdeklődés pedig egyre nagyobb, két éve még húsz gyermek jelentkezett a pályaorientációs táborra, idén pedig már huszonnégyen. Az iparágban is bevezették az életpálya modellt, ami szintén nagyban segítheti a szakember utánpótlást.

Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója

– Bevezetésre került többek között az ösztöndíj rendszer, ami a tanulmányi eredménytől függően növekvő mértékű. Egy diák, aki 4,49 százalék feletti átlagot ér el akár ötvenegyezer forintos ösztöndíjban is részesülhet havonta, az ágazati alapvizsga letétele után (szakképző iskolában a kilencedik év-, technikumban a tízedik év után) pedig munkaszerződést köthetnek. Tehát akár egy tizenöt éves tanulónak is munkaviszonya lehet, ahol havonta bruttó száznégy ezer forintos jövedelemhez is juthatnak – tette hozzá Lévai Imre, a nyíregyházi központú Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója.

A jövedelmen túl pedig fontos az is, hogy a diákok a képzési idő alatt olyan szakmai tudásra és tapasztalatokra tehetnek szert, amelyet az iskola befejezése után nagyban tudnak hasznosítani.