A Szerencsi Középiskolai Kollégiumban a 2023/2024. tanév végével lezárult az NTP-TEHETSEG-23-0039 azonosítószámú pályázat. A Nemzeti Tehetség Program keretében, a Miniszterelnökség és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, 4.331.000 Ft-ból megvalósuló komplex tehetséggondozó program célja a diákok általános intellektuális képességeinek a fejlesztése, az önálló és csoportos kutatómunka módszereinek elsajátíttatása, alkalmazása. Az élményalapú ismeretszerzés biztosítása és a kutatás folyamatának gyakorlati elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektettek a közösségépítésre, a diákok önismeretét, együttműködési-, konfliktuskezelési- és önérvényesítési képességét, kreativitását és kommunikációs készségeit is fejlesztették.
A pályázatban a diákok 2 kutatási témát dolgoztak fel. Az „Tokaj-Hegyalja, mint zárt történelmi borvidék jellegzetességei”, és a „Biodiverzitás, környezettudatosság, környezetvédelem” témakörök kutatási eredményeit projektfüzetekben jelentették meg, az eredményeket a kollégium diáksága és az érdeklődő szülők, pedagógusok előtt kutatási projektzáró esteken mutatták be. Az elméleti munka mellett a témákhoz kapcsolódóan üzemlátogatások, terepmunkák és rekreációs programok – túrák, múzeumlátogatások, kézműveskedés, Elme Háza kihívások és mozi – is szerepeltek a programban.
A szülők bevonásával az almafeldolgozási technológiák megismerése mellett fizikai és kémiai vizsgálatokat végeztek, konyhatechnológiai fogásokat sajátítottak el.
A komplex programban részt vevők több tanulmányúton is részt vettek. A Debreceni Egyetem közreműködésével a MÉK Halbiológiai Laborában az akvapóniás rendszerrel, majd a Hortobágyi Nemzeti Park madárvilágával ismerkedtek, a nyíregyházai növényi génbankban a fajtafenntartás gyakorlati megvalósításával, a keresztesvirágúak nemesítésének gyakorlati fogásaival ismerkedtek a diákok. A Bükki Csillagdában a csillagos égbolt titkait kutatták. Háromnpos telkibányai tanulmányúton az ásványbányászat, a környezettudatosság és a környezetvédelem volt a központi téma.
A program megvalósításában 20 tanuló és 3 pedagógus vett részt.