Távozik egy Tokaj-Hegyaljai csúcsborászat, az Oremus pincészet vezetője, Bacsó András – írja az InfoRádió.
A pincészetet a 1993-ban alapította Bacsó András, aki most nyugdíjba megy és Kindl Róbertnek adja át a helyét.
„Ezt a birtokot három erő mozgatja. Az egyik a több száz éve állandó tokaji terroir, a másik a föld alatt húzódó régi és új pincék együttese, a harmadik pedig maga az ember”
– nyilatkozta az alapító.
A Tokaj Oremus az utóbbi években nemzetközi hírű borászattá nőtte ki magát, jelenleg is egy spanyol cégcsoport, a Tempos Vega Sicilia tagja.
Bacsó András közel negyven éven keresztül dolgozott a Tokaj-Hegyaljai borvidéken, a pincészete által termelt borok számos díjat megnyertek. Nemrég épp az általuk készített, 2018-as évjáratú Mandolás furmintjuk szerzett előkelő besorolást egy nemzetközi ranglistán.
Fotó: Szabó Bence