Az idén januárban nominálisan csaknem 940 milliárd forintot költött el a lakosság a kiskereskedelmi üzletekben, hasonlóan az egy évvel korábbi értékhez, ami azt mutatja, hogy a költekezési kedv nem lassult – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a KSH adataira reagálva csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint az előző hónaphoz viszonyítva januárban 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene. Az egy évvel korábbihoz képest a nyers adat szerint 2,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 1,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelemi forgalom.
Cseresnyés Péter kiemelte, Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom több mint 80 hónapon át dinamikusan nőtt, ez a tendencia 2020 januárját követően a koronavírus-járvány miatt megtorpant. A járványt követően azonban arra számítanak, hogy az emberek pótolják az elhalasztott – főként tartós fogyasztási cikk – vásárlásaikat, ezáltal pedig a kiskereskedelmi forgalom újra bővülhet.

MTI