Egyes szakaszokon szünetel a kompátkelés, és utakat zártak le a Tisza és a Sajó áradása miatt – közölte az Útinform vasárnap a honlapján.

A közlemény szerint a Tisza felső szakaszán, Balsa és Kenézlő között, Tímár és Zalkod között, Tiszatardos és Tiszalök között, Tiszadob és Tiszalúc között, Tiszacsege és Ároktő között, valamint a folyó középső szakaszán, Nagyrév és Tiszabög között nincs kompközlekedés.

A Tisza alsó szakaszán, Csongrád és Csépa között szintén leállt a komp, helyette az utasok dereglyén kelhetnek át reggel 7 órától délután fél 5-ig, óránként. A Tiszán továbbá Mindszent és Baks között is, a Sajón pedig Muhi és Köröm között szünetel az átkelés – írták.

A Tisza magas vízállása miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lezárták a tiszalöki révhez vezető utat az 1-es kilométernél.

A Sajó áradása miatt pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vannak útlezárások: nem járható a 35-ös főút felől a Kesznyétenre vezető út, így Tiszaújvárosba csak 40 kilométeres kerülővel, a Kiscsécs-Köröm-Bőcs-Sajólád-Muhi-Nagycsécs-Tiszaújváros útvonalon lehet eljutni, és lezárták a 26-os főútról a Sajókazára vezető utat is – olvasható a közleményben.

MTI