Lakossági tájékoztatót jelentetett meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. a 37-es főút négysávosításához kapcsolódó, tarcali körforgalom felújítása kapcsán.
Mint ismert, a főút fejlesztése májusban indulhat el a tervek szerint és a gesztelyi körforgalomtól egészen Szerencsig érinti a pályatestet. Azonban a NIF már korábban jelezte: a projekt részeként megújul a 37-es és 38-as főutak kereszteződésében lévő, tarcali körforgalom is. A március 1-jén közzé tett lakossági tájékoztató szerint ennek a kivitelezése hamarabb indulhat, mint a négysávosítás, már március 15-től tervezik a munkát.
A projekt ismertetéséből kiderül, hogy négyágú körforgalom épül, a kivezető ágai Szerencs, Tarcal, Sátoraljaújhely és a Sárga Borház irányába. A 37-es főút teljes pályaszerkezetét cserélik a körforgalomtól Szerencs irányába 230, Sátoraljaújhely irányába 160 méter hosszan, míg a 38-as főútét Tarcal irányába 115 méter, a Sárga Borházhoz vezető útét 80 méter hosszan.
A 37-es főút mentén megújul a tengelysúly mérő állomás, új építésű vegyes rendeltetésű út épül 1035 méter hosszan. Ez a kerékpáros és a mezőgazdasági forgalmat fogja lehetővé tenni a 3614 j. út és a 38-as főút között. Az épülő körforgalom egy sávos kialakítású lesz, a közvilágítást 19 kandeláber biztosítja.
Várhatóan március 15-ig, a munkálatok megkezdéséig lőszermentesítési és fakivágási munkálatokat végeznek, a kivitelezési munkálatok a tervek szerint augusztusban fejeződnek be. Az építés ideje alatt ideiglenes forgalomterelést vezetnek be a 37-es és a 38-as főúton jelzőlámpával irányított, félpályás forgalomterelésre kell számítani.