A megyei I. osztályú futball bajnokság 18. fordulójában a sok kihagyott helyzet ellenére is 3 gólos győzelmet aratott a Gesztely FC a vendég Bánhorváti csapata ellen.

Ezzel a győzelemmel vezetik az első osztályú megyei pontvadászatot.

 

Gesztelyi FC – Bánhorváti 3:1 (2:1)

Gól: Pataki 2, Csicsvári

Gesztelyi FC: Szegő – Demkó, Pataki, Szabó B. (Tóth D.), Mészáros, Berta (Lőrincz), Németh B. (Fazekas), Gantner (Erdélyi), Tucsa, Bóta, Csicsvári (Kecskés).

Bánhorváti: Tóth A. – Hallgató, Fehér (Lukács), Ignácz, Kréti (Pogonyi), Kónya (Jobbik), Kazvinszki, Filkóházi (Szegedi), Kovács, Szemere, Fábián.

Bacsó Levente: Boldog névnapot kívánunk Tóth-Zele Józsefnek!

Jók: az egész csapat

Mátyás József: Jó erőkből álló hazai csapat ellen szenvedtünk vereséget a mai napon. Az első félidőben nehezen alkalmazkodtunk a pálya talajához és két figyelmetlenségünket kihasználta a hazai csapat. A második félidőben már jobban álltunk bele a mérkőzésbe, jöttek a helyzetek is, de nekünk a kapufáról is kifelé pattant és a következő támadásból lezárta a mérkőzést a Gesztely. Úgy érzem egy pontra rászolgáltunk volna. Gratulálok a hazaiaknak, jó játékvezetés.

Jók: az egész csapat

 

A 18. forduló további eredményei a megyei I. osztályban:

Sárospataki TC – Aszaló SE 2:3

MVSC-Miskolc – Bőcs KSC 1:5

Encs VSC – Abaújszántói VSE 4:0

Cigánd SE – BTE Felsőzsolca 1:1

Nyékládházi DE – HVSC Polgári Kft 2:3

Edelény-Borsodszer – Mezőkeresztes VSE 4:3

Emődi ÁIDSE – Mád FC 5:1