A közlekedési hálózatok megfelelő műszaki állapota nem csak a magyar embereknek és a vállalkozásoknak fontos, de az egész gazdaságnak is – hangsúlyozta Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere a Prügy-Szerencs közötti út csütörtöki átadásán, amely 22,4 milliárd forintból újult meg.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány a vidék lakosságának érdekében mindent megtesz az alsóbbrendű úthálózat korszerűsítéséért. A megfelelő szolgáltatási színvonalú közutak érdemben befolyásolják a települések gazdasági lehetőségeit, foglalkoztatási helyzetét, turisztikai vonzerejét – mondta, és hozzátette, hogy az útfelújítások kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik az autózás mellett a buszos közlekedést is.

Emlékeztetett, hogy a kormány több programban, jelentős részben hazai forrásból támogatja az utak felújítását, az elmúlt évtizedben több mint 6000 kilométernyi útszakaszt „tettek rendbe”, 755 milliárd forintból.

Prügy, 2021. november 4.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) beszédet mond a megújult 3621-es Tokaj-Taktaharkány és a 3622-es Szerencs–Prügy összekötõ út összesen 22,4 kilométeres szakaszának átadásán Prügyön 2021. november 4-én. Mellette Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyûlési képviselõje (k) és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (j).
MTI/Vajda János

Idén még az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatják az országos közúthálózat korszerűsítését, főként az alsóbbrendű útszakaszok felújítását – mondta, hozzátéve: ebben az évben ezerkilométernyi útszakasz felújítását tervezték, október végéig azonban már több mint 1250 kilométeren kezdték meg, fejezték be a munkát.

Több mint 300 szakaszon, csaknem 640 kilométeren már be is fejeződött a kivitelezés, mintegy 91 milliárd forintból. A Magyar Közút 2021-ben lezáruló vagy megindított beruházásaiban több mint 480 útszakasz újul meg. A fejlesztések összértéke meghaladja a 220 milliárd forintot.

A Magyar falu programban finanszírozott borsodi úthálózat-felújítások közül a Taktaharkányt és Tokajt egy szerencsi leágazással összekötő megépítését fejezték be, három év alatt 24 kilométer felújítása már megtörtént, a 3621-es és 3622-es utakon 2,4 milliárd forintból. Jövő tavasszal-nyáron a Tokaj és Szerencs között az eddig kimaradt szakaszokon is megindulnak a munkálatok.

Palkovics László azt is elmondta: a kormány a közlekedési hálózatok folyamatos bővítése mellett kiemelt feladatának tartja a meglévő infrastruktúra állapotának javítását is. Az ITM a falvak, községek megőrzése, megerősítése érdekében is cselekszik az alsóbbrendű úthálózat korszerűsítéséért.

A kényelmesebb és biztonságosabb elérhetőség Tokaj, Taktaharkány, Szerencs térségében is hozzájárul a helyi gazdaság, foglalkoztatás és idegenforgalom élénküléséhez.

Hozzátette: a kormány 2010 óta korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a hazai közutakon, az Innovációs és Technológiai Minisztérium alapvető szándéka a közlekedésfejlesztési beruházásokkal, hogy segítsenek megalapozni az érintett térségek, települések gazdasági fejlődését. A közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg összesen 3600 milliárd forintos keretösszegű Útprogram összegzi.

A miniszter szólt arról is, hogy 2025-re minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig gyorsforgalmi úton lehet eljutni.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az utak állagának javítása a településeknek segítenek, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig jelentős infrastrukturális beruházások valósulnak meg a kormány támogatásának köszönhetően.