Kékesi Márton a DVTK síelője szerezte meg az egyetlen magyar férfi alpesi sí kvótát a 2022-es Pekingi téli olimpiára, így tíz év után újra szurkolhatunk diósgyőri sportolónak az ötkarikás játékokon!
Január 6-tól kilenc napon át nyolc versenyen indult Kékesi Márton a magyar olimpiai alpesi sí válogatón, ahol három országban négy-négy szlalom és óriás-műlesikló versenyen talált gazdára az egyetlen magyar kvóta.
– Nagyon fárasztó és idegőrlő harc volt kilenc nap alatt 16 futamot nyolc versenyen teljesíteni. Elég rég versenyeztem, úgy hogy ilyen nyomás alatt legyek. Az előző olimpiára se volt könnyű kijutnom, de talán most egy kicsit még nehezebb volt. Úgy éreztem, hogy 1-2 évet öregedtem, de ez az öröm, amit most érzek visszafiatalít. Ahol a nyomás van, ott jól tudok szerepelni, és a másik hogy 26 éves vagyok, ehhez a sporthoz be kell érni, amit most érzek magamon, igazán felnőtt és érett profi sportoló vagyok.
Kékesi Márton egy végletekig kiélezett csatát vívott Úry Bálinttal, ahol végül az utolsó két zágrábi szlalom versenyben az egyaránt a dobogón végző diósgyőri sportoló bizonyult jobbnak, és váltotta meg repülőjegyét pályafutása második olimpiájára, miután végül rá esett a Magyar Síszövetség elnökségének választása. Kékesi 2018-ban Pyeongchangban szlalomban az igazán előkelő 30. helyen zárt a 108 induló közül, és minden más alpesi számban is elindult. A miskolci síző 2019-es elülső keresztszalag szakadása, valamint meniszkusz sérülése után tért vissza nyolc hónapos kihagyást követően a legjobbak közé, és jutott ki újra az ötkarikás játékokra.
– Ezt a sikert legfőképpen magamnak köszönhetem, azért mert elhittem, hogy a sérülésem után igenis vissza tudok kerülni, és ugyanolyam magas szinten tudom folytatni a síelést. Éreztem, hogy ebbe beleszülettem és, hogy nekem kell még egy olimpia. Ez az olimpia nem sikerült volna a DVTK-hoz való igazolásom, az orvosaim és az edzők nélkül, ezek az alappillérek megadtak azokat a feltételeket, hogy ez az álom megvalósuljon. Sokat kellett bizonyítanom, rengeteg munka van ebben. Ez egy fantasztikus dolog, továbbá nagyon örülök, hogy nem csak magamat viszem ki az olimpiára, hanem a DVTK is ott lesz a magyar zászló alatt, dupla öröm, hogy osztozhatok a sikeren a legnagyobb régiós multisportklubbal.
Kékesi Márton révén így Deák-Bárdos Mihály 2012-es szereplése után, 3471 napot követően újra szurkolhatunk majd diósgyőri sportolónak az olimpián.
A XXIV. téli olimpiai játékokat február 4. és 20. között rendezik a kínai Pekingben, ahol az alpesi sí számok február 6-án kezdődnek Yanqing kerületében, azon belül is Zhangshanyingban.