November másodikán, keddtől kötelező a maszkhasználat a tokaji polgámesteri hivatalban, ezt a városvezető jelentette be közösségi oldalán. Posta György azzal döntését az esetszámok növekedésével indokolja.

– Javaslom és kérem, hogy a hivatali ügyintézéseik során viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot. Ez jelentősen nehezíti a koronavírus terjedését, alacsonyabban tartva az esetszámokat. Apró kellemetlenség ez ahhoz képest, hogy mostani szabadságunk, a közösségi életünk megőrzése mennyit jelent mindannyiunknak – nyilatkozta a polgármester, hozzátéve, hogy az orvosi rendelőkben, kórházakban, szociális intézményekben eddig sem volt kivétel.

– A fokozott elővigyázatosságra azért van szükség, hogy a lehető legnagyobb eséllyel tudjuk elkerülni a tavalyihoz hasonló lezárásokat és korlátozásokat. Másfél éven át küzdöttünk azért, hogy visszanyerhessük a normális életünket, most pedig azt meg is kell védenünk, egyénileg és közösségként is. Mindez persze akkor volna a legegyszerűbb, ha a társadalom egésze be lenne oltva a koronavírus ellen, kérek tehát nyomatékkal mindenkit: Ha még nem tette, feltétlen vegye fel a koronavírus elleni védőoltást, szükség esetén pedig éljen a harmadik oltás beadásának lehetőségével! – áll a közleményben.