Ismét a képernyők elé csábítja a nézőközönséget a népszerű sorozat, a Mintaapák, amely számos újdonságot tartogat az idei szezonban is. Amellett, hogy sikeres színészekkel bővül a műsor, főcímdala is megújul, amit ezúttal a folyamatos sikereket bezsebelő, feltörekvő együttes, a The Sign biztosít.

Augusztus 23-tól ismét látható minden hétköznap a négy, sokszor megpróbáltatásokban, vagy épp megható percekben részesülő apa történetét bemutató sorozat, a Mintaapák. A TV2 műsora idén is csattanókkal teli cselekményt tartogat, és a férfi-kvartettet alkotó Kamarás Iván, Makranczi Zalán, Mészáros Béla és Száraz Dénes főszereplők mellett további színészklasszisokkal egészül ki. Látható lesz többek közt a Jászai Mari-díjas színésznő és egyben az egykori népszerű műsor, a Szomszédok szereplője, Fehér Anna, valamint az elismert kitüntetésben szintén részesült Mucsi Zoltán, és Seress Zoltán.

A főcímdal is újdonság a sorozatban, hiszen a harmadik évad kezdő képsorainak dallamát a tehetséges fiatalokból álló zenekar, a The Sign biztosítja. Az alternatív-pop, elektronikus és folk stílust vegyítő zeneszám az „Ez a perc” címet viseli, és idén Szikra-díjban is részesült. A banda „Mi fedeztük fel Amerikát” nevű, legfrissebb stúdióalbumán is meghallgatható az örömteli pillanatokra összpontosító szerzemény, és a felvétel által közvetített játékosság és zenei igényesség az egész lemezt végigkíséri.

„Örülünk, hogy megtaláltuk a harmadik évadot leginkább jellemző dalt, a The Sign szerzeményét. A sorozatban látni majd hasonló jelentőségteljes „perceket”, ami, úgy láttuk, a főcímdallal is jól rezonál” – mondták el a Mintaapák készítői.

 

 

A formációt folyamatosan méltányolja a szakma

A miskolci származású zenekar – amelynek öt tagja Czinke Máté (ének), testvére Czinke Dani (billentyű), Török Dani (gitár), Kollár Ábel (dob) és Szentpétery Mózes (basszusgitár) – további elismerések birtokosa már, hiszen a Petőfi Rádió „Saját zenéd” verseny győztese lett 2017-ben, majd 2019-ben a Dal elődöntőjébe került „Ő” című dalával, előző albuma, a „Többet mond itt minden Rólad” pedig a megjelenés első hetében felkerült a MAHASZ Top 40-es listájára. A „Tékozló” című The Sign-dal korábban szintén Szikra-díjban részesült. Az együttes saját, energikus fellépései mellett játszott már a Marget Island és a Honeybeast előzenekaraként is. Idén nyáron pedig a fiúk Ákos teltházas koncertjét nyitották a Budapest Parkban.