A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy harmincas éveiben járó férfi ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt.
A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik, családi házban, élettársával és hatéves fiúgyermekükkel. 2020. június elején, kora délután, a család mosáshoz készülődött, ezért a vádlott kivitte az udvarra a keverőtárcsás mosógépet és a centrifugát. A nyári konyhában, egy kisméretű fazékban vizet melegített, majd, amikor felforrt, fedő nélkül a nyári konyha bejárati ajtaja előtti járdaszakaszon letette a földre. Eközben a mosógéptől nem messze játszott a gyermekkorú sértett.
A vádlott a kerti csapnál hozzálátott a mosógép tisztításához, amikor a játék közben szaladgáló gyermek a forró víz közelében hátrálva közlekedett, megbotlott és beleült a mögötte lévő fazékba. Kiabálására a vádlott rögtön kikapta az edényből, élettársával együtt levetkőztették, és a kerti csapnál azonnal hűteni kezdték, majd vizes törölközőbe csavarva kórházba vitték.
A gyermekkorú sértett testfelszínének mintegy 60 %-án másodfokú és harmadfokú sérüléseket szenvedett el, melynek következtében közvetlenül életveszélyes állapotba került.
A vádlott a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, amikor a vízzel tele fazekat úgy helyezte el a gyermeke közelében, hogy azt nem takarta le, illetőleg egyéb módon nem akadályozta meg a baleset bekövetkezését.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.