A városban korábban is alkottak már litván művészek, egy komplett szoborpark őrzi munkásságukat. Ezúttal a balti állam adományozott két monumentális alkotást, amit a bevárosban avattak fel.

A lengyelek közt Jadwigaként ismert királynő I. Lajos magyar, horvát és lengyel király lánya volt, apja halálát követően foglalta el a lengyel trónt. Jagello litván nagyfejedelemhez ment feleségül, akivel közösen a litván lakosságot áttérítette a keresztény hitre. Fiatalon hunyt el 1399-ben, a római katolikus egyház 1997-ben avatta szenté Hedviget.
A hatezer euró (vagyis több mint két millió forint) értékű szobrokat még december végén szállították le Tokajba Litvániából, az önkormányzat a bevárosban állította fel azokat.
– Városunkban külön szoborparkban őrizzük a litván művészek alkotásait. Azt, hogy településünk a mai napon újabb műalkotásokkal gazdagodik leginkább Vytautas Pinkus nagykövetúrnak köszönhetjük. Rendkívül konstruktívan állt kérésünkhöz, fél év sem kellett hozzá és a szobrok már Tokajban voltak, amiért nagy köszönet illeti őt – mondta el Posta György polgármester, aki ünnepi beszédében külön köszönetet mondott azoknak is, akik a szobrok elhelyezésében segítettek.

Tokaj és a nagykövetség együttműködése körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődött, akkor első polgármesterként Posta Györgyöt fogadta a 2019 nyara óta hivatalában lévő Vytautas Pinkus rendkívüli és meghatalmazott litván nagykövet. A két ország 1923-ban vette fel a diplomáciai kapcsolatot egymással, majd a Szovjetunió térnyerése után 1991-ben létesült nagykövetségi szintű diplomáciai kapcsolat. Önálló külképviselet 2004 óta működik Budapesten.
– Litván művészek már a ’90-es évek elején felfedezték Tokajt és eljöttek ebbe a csodálatos városba alkotni. Sajnos a világjárvány nem tette lehetővé, hogy ezeket az alkotásokat most helyben készíthessek el, de Litvánia leghíresebb művészei készítették el ezeket a szobrokat, akik nagy odafigyeléssel faragták ki ezeket az alkotásokat, amelyeket ma felavathatunk – emelte ki Vytautas Pinkus nagykövet, aki hozzátette Hedvig és Jagelló II. Ulászló házasságának komoly kihatása volt a nemzet későbbi történelmének.
– Államiság szempontjából a kezdetet jelenti, ez a házasság egy négy évszázadig fennmaradó litván-lengyel állam alakult meg. Nemzeteinket összekötötte a függetlenségért indított küzdelmek, ez a három állam vezető szerepet töltött be a kontinensen, főként Kelet-Európában. Önök elsőként nyitották ki a vasfüggönyt, mi pedig szintén elsőként, még a Szovjetunió felbomlása előtt nyilvánítottuk ki függetlenségünket – tette hozzá a nagykövet.

– Egykori diplomataként pontosan tudom, hogy egy ilyen események mekkora jelentősége van. Az, hogy több ország nagykövete itt ül körünkben óriási dolog, azzal pedig hogy ezek a szobrok itt kapnak helyet mindig emlékeztetni fognak arra, hogy mi itt együtt vagyunk és közösen ünnepeljük történelmünket Európán belül – ezt már Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője mondta el ünnepi beszédében, aki kiemelte hogy a jövőben hatalmas turisztikai fejlesztés történik Tokajban is, aminek köszönhetően még több lengyel és litván is turista érkezhet a városba.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Európai Főosztályának vezetője is köszönetet mondott a litván félnek a szobrokért. Bucsi-Szabó Edit kiemelte a két ország szoros és jó kapcsolatát, példaként említve azt, hogy a Vilniusi Katedrális Szent László kápolnája és szobra magyar támogatással szépül meg a Hungary Helps programon keresztül.
– Abban hogy ablakot nyissunk egymásra fontos szerepet játszott Normantas Paulius litávn-magyar fotóművész is, aki 1983-ban érkezett Magyarországra. A Nyíregyházán élt művészt a litván közösség első hivatalos elnökeként éppen Tokajban szervezet meg első közös találkozójukat, majd alkotótáborokat és kiállításokat szerveztett. Litvánia és Tokaj között jóval régebbeik a máig ható a kulturális szálak, aminek csodálatos dísze ez a két alkotás – hívta fel a figyelmet Bucsi-Szabó Edit, aki hozzátette azt is, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolat újrafelvételének harminc éves évfordulóját ünnepeljük az idén.

A szobrokat leleplezésük után Jerzy Snopek lengyel nagykövet koszorúzta meg, majd a Tokajban működő történelmi egyházak helyi vezetői áldották és szentelték meg. A program részeként két litván művész, Ieva Pranskutė hegedűművész és Mislav Brajković csellista adott hangversenyt a Paulay Ede Színházban.