Egy budapesti székhelyű magáncég ötezer forintért kínál előfoglalási jogot az állítása szerint legkésőbb az idei év végéig saját beszerzésében elérhető koronavírus vakcinára. A cég honlapjának fejlécében mindössze a „Nemzetközi Oltóközpont” megnevezés szerepelt. A fogyasztóvédelem hatósági eljárást indított a vállalkozással szemben.
A kormányhivatali határozat szerint a társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg. A „nemzetközi oltóközpont” kifejezés kizárólagos használatával azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és a vakcinát előfoglalók az állam által szervezett oltásra regisztrálhatnak.
A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt a „magánegészségügyi szolgáltató” feliratot tüntette fel. A vakcina előfoglalási aloldal tetején figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.
A fogyasztóvédelem fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak. A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A vakcina rendelkezésre állásának és felhasználási módjának szempontjait ezért a lezárult eljárásban érdemben még nem lehetett mérlegelni. A hatóság azonban határozottan fellép a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna.
Egy másik vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült „antimaszkokat” kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek „elegük van a szájkosárból”, arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy „nevessenek a világon”. Az országos tisztifőorvos állásfoglalása szerint a termék alkalmatlan a járványügyi védekezésre.
A maszkviselés a járvány terjedése elleni védekezés egyik legfontosabb, leghatékonyabb eszköze. A termék forgalmazója és viselői az előírások tudatos megkerülésével akár másokat is veszélybe sodorhattak volna. A kereskedő felelőssége még nagyobb, hiszen vélhetően üzleti érdekből bátorított az óvintézkedések kijátszására. Az üzemeltető a hatósági eljárás nyomán elérhetetlenné tette a honlapot.
A megtévesztő, káros tevékenységek kiszűrése a magyar családok, a leginkább veszélyeztetett idősek védelmét szolgálja. A hatóság tavaly több mint négymillió darab bizonytalan eredetű, kétes minőségű védőeszközt állított meg a vámhatáron. A fogyasztóvédelem a jövőben is minden lehetséges eszközzel küzd a járványhelyzetben nyerészkedők, haszonleső ügyeskedők ellen.