Szabó-Kiszai Mónika zászlós a bizonyíték arra, hogy megfelelő eltökéltséggel teljes értékű munka mellett, akár háromgyermekes családanyaként is van lehetősége egy érett nőnek középiskolásokat megszégyenítő bomba formát hozni.

Legnagyobb lánya megszületése után, 2003-ban egy felhívást látva döntött úgy, hogy megméretteti magát a Miss Zsaru elnevezésű versenyen. A rendőrnő és a testépítés többé nem engedték el egymást. Rendíthetetlen szorgalommal gyűrte a vasakat, szolgált az Encsi, a Miskolci, a IX. kerületi rendőrkapitányságokon, és 2019 óta a III. kerületben dolgozik vizsgálóként. 2015-ben és 2017-ben is kisbabának adott életet, de mindkét alkalommal a lehető legrövidebb idő alatt visszatért a sportoláshoz, buzgalommal gyűjtögetve a helyezéseket és érmeket – számolt be róla a Magyar Rendőrség közösségi oldalán.

– A sokéves edzésmunka megtanított felismerni testem reakcióit, egyre jobban tisztában vagyok a végbemenő folyamatokkal. Tudom, hogy melyik izomcsoportot milyen gyakorlattal, mekkora terheléssel és ismétlésszámmal kell „nyüstölni” az optimális végeredmény érdekében. Jólesik látni, hogy időről időre le tudom győzni magam. Nemcsak a tükör, a fotók tanúbizonysága és a zsűrik elismerései jelentenek visszacsatolást, de számomra az is mindig egy-egy győzelem, amikor hajnalban, munka előtt, még sötétben indulok futni, vagy délután, szolgálatom végeztével az edzőteremben hozom ki magamból a maximumot – vallja.

Eredményei:

Az első Miss Zsarut az évek során továbbiak követték, amelyeken Szabó-Kiszai Mónika zászlós több ezüstérmet is nyert. 2016-ban Portugáliában részt vett a body building egyik legrangosabb eseményén, az Arnold Classic bajnokságon, ahol a nemzetközi mezőny top 15-ös kategóriájában kapott helyet. Tavalyi éve is nagyon eredményes volt augusztusban a siófoki Body Beach testépítő versenyen két különböző kategóriában szerzett 1., illetve 2. helyezést, míg októberben az országos testépítő-bajnokság Masters body-fitness kategóriájában és a nyílt (open) küzdelemben, azaz a korcsoportok nélküli versenyen is egy-egy ezüstérmet hódított el.

(Fotók: Magyar Rendőrség)