Levéltári iratok, köztük hang- és képanyagok hozzáférését teszi lehetővé diákok, pedagógusok és felsőoktatási oktatók számára az Oktatólapok elnevezésű applikáció, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára kiemelte: az Oktatólapokkal tájékozódhatnak a diákok egy-egy őket kiemelten érdeklő témában, a tanárok segítséget kaphatnak a munkájukhoz, valamint akár készségfejlesztésre is használhatók a feltöltött oktatóanyagok.

Ismertette: az applikáció segítségével húszmillió dokumentum tölthető le és válik hozzáférhetővé bárki számára.

Fontos része az Oktatólapoknak a családfakutatás, márpedig egy nemzet akkor lehet erős, ha erősek a családi kötelékek – mutatott rá az államtitkár. Kitért a nemzet közösségének megerősítésére is, mondván: ha a nemzeti alapok nincsenek meg, az sok esetben talajvesztést eredményezhet.

A levéltári anyagok digitalizálása területén Európában is a vezető államok közé tartozik Magyarország – jegyezte meg.

Rétvári Bence kijelentette: napjainkban újra divatja van a történelem újraírásának. “Ha olvassuk a híreket, (.) azt látjuk, már a múlt sem a régi egyes szempontokból” – fogalmazott, hozzátéve: ezért is kiemelten fontos a levéltár működése, ahol a különböző iratokat megőrizték az évszázadok során.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese elmondta: azt szeretnék bemutatni, hogy milyen sokszínű a levéltári feladatellátás, valamint azt, hogy egy világjárvány sem akadályozta a levéltárakat szolgáltatásaik fejlesztésében. Egyre szélesebb körben elérhetők például a virtuális kiállítások – közölte, majd külön felhívta a figyelmet a hétfőn megnyílt A nemzet emlékezete kiállításra is.

A levéltár háttéranyaga szerint a korábban felsőoktatási segédletként használt Oktatólapok szolgáltatást a középiskolás segédanyagoktól egészen az általános iskola alsó tagozatáig terjesztették ki, és a korábban külön-külön projektekben elérhető segédleteket egy felhasználóbarát oldalon egyesítették.

A felület nem csupán az összes korábbi oktatási tartalmat teszi elérhetővé, hanem gyakorló pedagógusok és a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ szakemberei által támogatott feladatokat rendel hozzá. A felhasználásra kész feladatokat témakörök alapján csoportosítja a segédlet.

A kiválasztott témában egy rövid ismertetés és a témához kapcsolódó összes feladat megtalálható. A feladatokhoz kapcsolódó képanyag egésze a levéltári gyűjteményre épül, a képeken szereplő dokumentumok digitális példánya teljes terjedelmében letölthető.

A találatok szűkíthetők a tanulók kora, tematikai egység szerint, illetve aszerint, hogy csoportos vagy egyéni munkát szeretnének végeztetni a diákokkal. Az oldal típus és a feladatok elvégzésére szánt idő szerint is megkülönbözteti a feladatokat, ezzel segítve a gyors és eredményes keresést – írták.

Az Oktatólapok tananyagát a levéltár a továbbiakban folyamatosan gazdagítja, a Magyar Nemzeti Múzeummal egyeztetve hasonló tananyagoknak az egymás rendszerében való elérhetőségét biztosítja és a tervek szerint más tantárgyakra is kiterjeszti.