Újabb akciót szervezett a Tokaj Kincsei Egyesület, amely ezúttal a köztisztviselőket ajándékozta meg az ünnepnapjuk alkalmából.

Mint írják: „Magyarországon Július 1-je a Semmelweis Nap, a magyar egészségügy napja. Azt tapasztaltuk az évek során, hogy több civil szervezet, magánember meg szokta köszönni a tevékenységüket kisebb-nagyobb ajándékokkal, apró gesztusokkal. Mi is köszönjük nekik a kitartó és elhivatott munkájukat, főleg a pandémia alatt nyújtotta teljesítményüket. De többen nem tudjátok, hogy a Köztisztviselők napja is Július 1-jén van!

Mi arra gondoltunk, hogy most nem az egészségügyi dolgozókat ajándékozzuk meg, – hiszen, mint mindig, megteszi ezt más helyettünk – hanem inkább azokat az embereket, akik a városunkat működtetik, dolgoznak azon, hogy megfelelő környezetben éljük mindennapjainkat.

Ők az önkormányzati, hivatali dolgozók, de mi tovább mentünk, és számba vettük a Városüzemeltő alkalmazottakat, közmunkásokat, konyhai dolgozókat, stb. (Mintegy 90 főt!)

A Tokaj-Hegyalja néhány borászataival összefogva; és – ha nem túlzás ilyet mondani, – Tokaj város lakói nevében egy kis ajándékkal tisztelgünk munkájuk és hivatásuk előtt!

KÖSZÖNÜNK MINDENT!

A partnereink voltak, akiknek hálásan köszönjük a felajánlásukat:

Ászok Borház Tokaj;

Barta Pince Mád;

Basilicus Szőlőbirtok Tarcal;

Benkő Borház Tokaj;

Borostyán Pince Tokaj;

Böne Vendégház és Borozó;

Breza Pince Tokaj;

Erdős Pincészet;

Gizella Pince Tokaj;

Götz Pincészet – Hercegkút;

Gróf Degenfeld Szőlőbirtok;

Hangavári Borászat;

Harsányi Pincészet;

Holdvölgy Pincészet;

Homoky Család Pincészete és Vendégháza;

Kincsem Kastély Szőlőbirtok Tállya;

Majoros Birtok és Borbár;

Óvár Borozó – Tokaj;

Pajzos – Megyer Pincészet;

Patricius Borház;

Rózsa Pincészet Tállya;

Sauska Tokaj;

SERPENS Borászat;

Soltész Családi Pince;

Tokaj Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet;

Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok Rákóczi Pince és Udvarház;

Tokajicum Borház;

Zsadányi Pincészet – Tállya”.