A magyar szülők jellemzően 3-5.000 forintot költenek idén gyermekenként húsvéti ajándékra a REGIO JÁTÉK friss kutatása alapján. A rendhagyó körülmények miatt a legtöbb esetben online vásárol a nyuszi, a kosárérték idén átlagosan 10.000 forint körül alakul a játékkereskedő értékesítési adatai alapján. Az ünnepi kosárba többnyire édesség, játék és mesekönyv kerül. A családok több mint fele szűk körben ünnepel, míg mások óvintézkedések betartásával látogatják meg szeretteiket.
A REGIO JÁTÉK 2406 fős mintán végzett kutatásában résztvevők közel 30%-a 3-5.000 forint értékben vásárol ajándékot, a szülők egyötöde pedig 7.000 forintnál is többet szán a húsvéti meglepetésre gyermekenként. „Az élet úgy hozta, hogy idén is rendhagyó módon ünnepelnek a családok, ezért sok szülő olyan ajándékkal lepi meg gyermekét, amellyel a lakásban is tud játszani, továbbá a szezonnak megfelelően előkelő helyen végeztek a kreatív készletek és társasjátékok mellett a szabadtéri játékok is” – ismertette a kutatási eredményeket Gyaraki Dávid marketingvezető. A felmérés szerint a játékok mellett édességet, mesekönyvet és kifestőt is hoz a nyuszi.
A kialakult helyzetben megváltoztak a vásárlási szokások: a lehetőségek beszűkülésével a legtöbben online választanak ajándékot, a megkérdezettek 53%-a 1-2 héttel, 31%-a több héttel az ünnep előtt szerzi be a meglepetéseket, míg az utolsó pillanatra a tavalyi 30%-kal szemben idén csak 16%-uk hagyja a vásárlást. „Az elmúlt egy évben a szülők megtapasztalták, hogy a webáruházi vásárlás más, mint a játékbolt, ahol azonnal haza tudják vinni a kiszemelt játékot, így korábban megrendelik az ajándékot, hogy biztosan odaérjen az ünnepre. Az online kosárértékünk húsvétkor 10.000 forint, ami jelentősen megközelíti a játékpiac legerősebb időszakának, a karácsonynak az átlagos értékeit” – mondta el a marketingvezető.
A felmérés alapján a járványügyi helyzet miatt 10-ből 6 család szűk körben ünnepel, a többiek pedig különböző óvintézkedések betartása mellett látogatják meg szeretteiket. „Azok a családok, amelyek otthon maradnak, online és telefonon keresztül tartják majd a kapcsolatot, átlagosan a válaszadók fele fog ily módon kellemes ünnepeket kívánni a nagyszülőknek és barátoknak” – tette hozzá Gyaraki Dávid. A rendhagyó körülmények azonban nem szabnak gátat a húsvéti programoknak, a dobogóra idén is a tojásfestés (65%), a tojásvadászat (61%) és a süteménykészítés (47%) került fel.
TOP5 játékkategória húsvétkor a REGIO JÁTÉK adatai szerint 2021-ben:
- Kreatív, fejlesztő játékok
- Szabadtéri játékok
- Társasjátékok
- LEGO készletek
- Plüssjátékok
TOP10 játék húsvétkor a REGIO JÁTÉK adatai szerint 2021-ben:
- Gravitrax alapkészlet
- Kristálykészítő szett
- Vízibomba töltő
- Első csótánykám társasjáték
- LEGO Friends Kutyus napközi
- Fluffy kutya
- Lotti Karotti társasjáték
- LEGO City Elit rendőrségi hajószállító
- Íjász készlet céltáblával
- Buborékfújó